2010. augusztus 13., péntek

parfé

Konyhai gépeim között még nincs fagyigép.Mostanában különböző gasztroblogokban csoda fagyiköltemények receptjeit olvasom, lehet, hogy a nyár végi kiárusításon beszerzek egyet.
Addig is marad a parfé. Ami nem kevésbé finom, mint a fagylalt, sőt a fagylaltok királyának is nevezik.
A különbség annyi, hogy a fagyit folyamatosan kevergetni kell fagyasztás közben, ezért lesz krémes,jégkristálymentes.
A parfé pedig tejszínhabbal dúsított és formában fagyasztott fagylalt.
A neve állítólag onnan ered, hogy egy francia nemes úr, aki elsők között kóstolta így kiáltott fel: "parfait!"- vagyis tökéletes.
Az alaprecept-nemes egyszerűséggel:
1 csomag főzős vaníliás pudingport 4 dl tejjel és 10 dkg cukorral megfőzünk.Ha kihűlt, 0,5 l tejszínt kemény habbá verünk 5 dkg cukorral és a pudinghoz keverjük. Ízlés szerint adhatunk még hozzá cukrot.
Ezt az alapreceptet variálhatjuk sokféleképpen. Adhatunk hozzá olvasztott csokoládét vagy cukorral és pici citromlével összeturmixolt gyümölcsöt.
Teljesen összekeverhetjük, csak épp hogy összekeverjük-ilyenkor csíkos lesz- vagy rétegelhetjük az alapkrémmel.
Formába tesszük -én őzgerincformába szoktam- és mélyhűtőben megfagyasztjuk.

Én most az alapkrémet és az olvasztott csokoládét rétegeltem, vienetta-szerűen.

2 megjegyzés:

Anna162 írta...

Szia!

Én balkezes vagyok a konyhában, de iszonyatosan.Főzni még tudok, de sütni... katasztrófa... De hála neked, már másodjára készítem el férjem kedvenc sütijét :D Köszönet érte!

marcsis írta...

Szia!
Nagyon örülök!
Egy kicsit mostanában hanyagoltam a blogot, pedig szeretem a sütés-főzés-írást és a visszajelzéseket is! A Tiédtől most megjött a lendület, belevetem magam, a sok fényképhez megírom a receptet is! Hátha találsz még a férjednek valót! :)

Related Posts with Thumbnails