2011. szeptember 13., kedd

bonbon

A hétvégén belemerültem a bonbon készítésbe.
Ugyanis a nemrég említett nyereményeim között volt jégkocka készítő. Szilikonos, virág alakú, hosszúkás alakú. Beindította a fantáziámat. Először gumicukor készítésre gondoltam, aztán végül is a bonbonnál maradtam. Az nagyobb kihívás.
Bevallom, beleszerettem. A férjem is tudja már és cseppet sem bánja.
Azóta mélyebben beleástam magam a bonbon készítés rejtelmeibe, gyorsan rá is jöttem, nagyon amatőr módra készítettem, de a lényeg, hogy sikerült, finom lett, csak kevés!
Én csak simán felolvasztottam a csokit gőzfürdőn. Fehér és tejcsokit is. A fehér csokival kitöltöttem a virág forma közepét, majd a hűtőbe tettem dermedni. Majd a csokikosárkánál ismert módon többször kikentem a virágszirmokat tejcsokival. Minden egyes réteg után a hűtőbe tettem dermedni. Amikor elég vastag lett a csokiréteg, beletettem a tölteléket.
Kétfélét készítettem meggyes gesztenyéset és karamell krémeset.
A meggyes gesztenyésnél egy szem meggyet beletettem a forma aljára, majd gesztenyét tettem rá.
A karamellesnél csak karamellkrémmel töltöttem meg. (A krém receptje a következő bejegyzésemben lesz!)
A töltésnél hagytam helyet még egy csokirétegnek, vagyis a bonbon aljának. A tejcsokiból rákanalaztam, elsimítottam, ismét hűtőbe tettem.
Majd kiszedtem a formából. Ettől féltem, pedig nem kellett volna. Egy-két kivételtől eltekintve a virágformából épségben kijött mindegyik. Az egy-két kivétel a fotózásnál jól is jött, "töltelék-szemléltetéshez".
A hosszúkás formánál már nem sikerült a művelet, sajnos kettétörtek. De így is ehető volt! :)

Terveim a jövőre nézve:  lesz még bonbon a blogon!





5 megjegyzés:

Éva írta...

Látod csak elkellett kezdeni és máris tervezed a többit! Jól néznek ki guszták!

Petra írta...

Guszták lettek. A bonbonkészítés valóban nagyon hamar megfertőzi az embert. Hajrá! :)))

marcsis írta...

Éva, így van beleszerettem!
Petra, úgy érzem tapasztalatból beszélsz....:)

Gesztenye receptjei írta...

Jók lettek, de igazából ezek a formák jégkockának valók. Ha ezután is szeretnél szép bonbonokat készíteni, akkor érdemes egy szilikonosba beruházni:-))
Sok sikert a bonbonozáshoz:-)

marcsis írta...

Gesztenye, így van! Beleszerettem a bonbonokba, úgyhogy már rajta vagyok az ügyön! :)

Related Posts with Thumbnails