2011. október 21., péntek

képviselő fánk

Végre van időm a "harmadik gyermekemre", vagyis a blogomra. Kissé lebetegedtem, nátha, influenza, nem tudom mi volt, de nagyon levett a lábamról. Aztán mikor már a gyógyulás útját tapostam, észrevettem az elmaradt és felhalmozódott házimunkát. Végeztem vele, most már a megszokott ritmust sikerült felvenni, végre!
De a lényeg, hogy egyik gyermek sem kapta el a bacijaimat!

Egy finomsággal térek vissza: képviselő fánk. Csak hűvösebb időben készítem, a krém miatt. Ha másért nem is, ezért érdemes a hűvösebb napokra várni!

Hozzávalók a tésztához:
2,5 dl víz
10 dkg zsiradék (margarin vagy zsír)
csipet só
20 dkg liszt
negyed csomag sütőpor
4 db tojás
A tésztája az úgynevezett égetett tészta. A vizet a zsiradékkal és a csipet sóval felforraljuk. Beletesszük a lisztet és addig keverjük, amíg el nem válik az edény falától. Levesszük a tűzről, kihűtjük, ha kihűlt akkor egyesével keverjük bele a tojásokat, közben beletesszük a sütőport is. Jól dolgozzuk össze a tojásokkal a tésztát.
Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott sütőlemezre habzsák segítségével halmokat helyezünk egymástól 6-7 cm távolságra. Habzsák hiányában kanál segítségével rakjunk halmokat. Fél órát pihentetjük a tésztát.
Előmelegített, 220 fokos, gőzös sütőben sütjük, kb 20 percig. Sütés közben ne nyissuk ki a sütőajtót, mert összeesik a tészta.

A krém hozzávalói:
4 dl tej
15 dkg kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg liszt
4 db tojás
A tejet a vaníliás cukorral és a kristálycukor felével felforraljuk.
A tojások sárgáját elkeverjük a liszttel és egy pici tejjel. Apránként belekeverünk a forró tejből egy decit, majd szintén apránként a forró tejbe öntjük a lisztes keverékünket, sűrűre főzzük.
Még melegen belekeverjük a maradék cukorral felvert tojások fehérjét.
Kihűtjük a krémet.

A kisült fánkok tetejét levágjuk, betöltjük a krémmel, tejszínhabot nyomunk a krémre, majd rátesszük a fánktetőt.





6 megjegyzés:

Petra írta...

Nagyon guszták, a férjem kedvenc sütije! Jó is, hogy eszembe juttattad. :))

trollanyu írta...

Nagyon jó siekrült:) Szoktam én is készíteni, próbáltam már epres, citromos, csokis töltelékkel is. Megunhatatlan:)

Éva írta...

Csodálkoztam is hogy hol vagy? Nagyon guszta lett a sütid és biztosan nagyon finom is! Szeretjük, bár elég ritkán sütöm, nem is tudom hogy miért?

marisz57 írta...

Nagyon jól sikerült a képviselő fánkod! Biztos finom volt.
Ilyet még soha nem sütöttem. De már gyűjtöm hozzá a bátorságot.

marcsis írta...

Petra!Az én férjemnél is kedvenc! :)
Trollanyu, pont erre gondoltam, jó lenne csokis és epres töltelékkel is variálni!
Éva, köszönöm, hogy hiányoltál, ennek következtében majdnem le is maradtam a játékodról!
Marisz!Tényleg nem bonyolult, úgyhogy hajrá és utána várom a képeket a blogodon! :)

Barbi konyhája írta...

Örülök, hogy jobban vagy! Nagyon jó kis receptjeid vannak, ez a képviselőfánk pedig az egyik kedvencem!!! Falási rohamom lesz, ha ránézek! :D

Related Posts with Thumbnails