2012. január 12., csütörtök

Pavlova torta

Nemsokára meglesz a  nagylányom első félévi bizonyítványa. Mivel táncol is, szigorú vizsga órával zárják a félévet.
Segítettem a felkészülésben, na nem a spárgát gyakoroltam vele, az nélkülem is megy, inkább finom sütit sütöttem. Pavlova tortát, az mégiscsak kapcsolódik a tánchoz, hiszen Anna Pavlováról, a híres orosz balerináról kapta a nevét.
A torta elfogyott, a vizsga ma lezajlott, a torta jelesre vizsgázott, a tánc eredményét még várjuk. :)

A torta hozzávalói:
6 tojás fehérje
20 dkg kristálycukor
1 evőkanál citromlé
1,5 evőkanál kakaópor
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, mielőtt teljesen kemény lenne apránként beleadagoljuk a cukrot, majd beleforgatjuk a kakaóport és a citromlevet. A kemény habot sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük, kör alakúra formázzuk, a széleinél egy kicsit magasabb legyen.
-én több kisebb kört készítettem-
180 fokos, előmelegített sütőbe tesszük, de 5-10 perc után levesszük a hőfokot 150 fokra. Így sütjük kb. 60 percig. A sütőajtót kinyitva hagyjuk kihűlni.
Fél liter habtejszínt habfixálóval vagy zselatin fixel, ízlés szerinti cukorral kemény habbá verünk.
A kihűlt alapra kenjük, majd rátesszük a gyümölcsöt.
Nálunk meggyes és almás torták készültek. Az almáshoz az almákat szeletekre vágva kevés vajon, fahéjjal és mézzel ízesítve megpároltam, így halmoztam a tejszínhabra.
Első, de biztosan nem az utolsó Pavlova tortáim!





3 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta ez a tortád! Még eddig nem ettem nem készítettem ehhez hasonlót. Biztos nagyon finom és a lányodnak is jól sikerült a vizsgája nyugodjál meg !

trollanyu írta...

Gratulálok a kislányodnak:) A Pavlova gyönyörű lett, én is készülök rá:)

Éva írta...

Nézzél már be hozzám légyszíves!

Related Posts with Thumbnails