2010. július 24., szombat
rebarbara leves
Gyerekkoromban rengeteg rebarbarát ettem - ez a gyerekkoromban úgy hangzik, mintha nagyon öreg lennék,de nem!Szóval egy pár évvel ezelőtt a kertünkbe termett a rebarbara, anyukám sokszor kompótot készített belőle, frissítő csemege volt a nyári meleg napokon.
Nem olyan régen Békésszentandráson családi összejöveteleztünk.Babi néni, a háziasszony mindig meglep valami finomsággal.Most rebarbara levest főzött-többek között.
Nagyon ízlett a családnak és útravalónak kaptunk rebarbarát a kertből.
A családi szavazás eredményeképpen levest főztem belőle.
Na nem ilyen sokból, mint ami a képen látható.....
A férjem a munkahelyén elújságolta, hogy mit is evett a hétvégén -milyen meglepő, a férfiak egymás között gasztronómiáról beszélgetnek...- erre egy kedves kollégája kisebb ipari szállítmány rebarbarát hozott nekünk, aminek nagy része megpucolva a fagyasztóba került.
Merthogy a rebarbara finom és egészséges tele A, B, C vitaminnal, vassal, magnéziummal és kálciummal, de a magas oxálsav tartalma miatt tonna számra ne együk.
A férjemet megnyugtatta kalóriaszegénysége is, igaz ezt el is veszti, mert savanykás ízét sok cukorral ellensúlyozzuk.
A leveshez megmossuk, megpucoljuk a rebarbarát.Kisujjnyi darabokra vágjuk, feltesszük annyi vízben főni, amennyi kényelmesen ellepi. Vaníliával, szegfűszeggel, fahéjjal, egy citromkarikával főzzük. A "semmilyen" színe és a finnyás gyerekeim miatt én egy kis színt viszek a levesbe meggylével vagy pürésített eperrel.
Kb. 10 percnyi főzés egy csomag vaníliás pudingport -a főzős fajtát- kikeverem fél liter tejjel. A rebarbarás forró léből óvatosan keverek bele 3-4 merőkanálnyit, majd szintén lassú tempóban visszaöntöm a forrásban lévő leveshez.
Így forralom még 5 percig, közben ízlés szerint cukrozom. Lehűtve, hidegen finom!
jegeskávé
A jegeskávé egy kis odafigyeléssel,amikor a kicsi tej és a sok kávé határa látható.
Az elkészítési tudnivalók ITT !!!
Az elkészítési tudnivalók ITT !!!
2010. július 15., csütörtök
túrós-meggyes
Ha gyorsan finomat szeretnénk enni.
Nem olyan régen a sógornőm fiának a ballagására sütöttem, sikert aratott.Azóta volt egy családi összejövetel a Kőrös partján, vártak minket is, de a sütit is. Azt hiszem hagyomány lesz: ha család akkor túrós-meggyes.
Íme a recept mindenkinek, de elsősorban Orosházára...:)
A tészta hozzávalói:
6 tojás
6 evőkanál kristálycukor
4 evőkanál víz
2 evőkanál kakaó
1 dl. olaj
fél csomag sütőpor
csipet só
6 púpozott evőkanál liszt
A megmosott tojásokat szétválasztjuk.A tojássárgáját 4 evőkanál cukorral habosra keverjük.Hozzáadjuk a vizet, a kakaót, az olajat, a csipet sót, a lisztet és a sütőport.Jól kikeverjük, ha nagyon sűrű lenne még egy kicsi vízzel hígíthatjuk.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük a maradék két evőkanál cukorral.
A tojásfehérje habot óvatosan hozzákeverjük a kakaós masszához.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, 180 fokon sütjük, kb. 20 percig. Ne nyissuk rá a sütőajtót!
Közben elkészítjük a krémet: 20 dkg margarint 20 dkg porcukorral és egy csomag vaníliás cukorral kikeverünk, majd beledolgozunk 50 dkg túrót.Hűtőbe tesszük.
A megsült tésztát tálcára borítjuk, ha kihűlt rákenjük a túrókrémet, meggyet szórunk rá.Sűrűbben, ritkábban, ki hogy szereti.Nálunk amennyi ráfér...!
Lehet friss meggy vagy befőtt.Én azért szeretem befőttből készíteni mert a levét felhasználom a tetejére való zselé készítéséhez.
A meggylevet felengedjük annyi vízzel, hogy fél liter legyen. 2 csomag 12 g-os tortazselét (nálam Dr.Oetker) beleöntünk, egy percig főzzük..Ha kihülőfélben van fokozatosan rátesszük a meggyel megszórt túrókrém tetejére.Hűtőbe tesszük, ha a zselé megdermedt, szeleteljük.
Vizes késsel könnyebb szeletelni.
Habár én még nem próbáltam, de nemcsak meggyel, hanem barackkal, eperrel, málnával, cseresznyével is készíthető.

2010. július 9., péntek
jeges kávé
Jeges kávé - nálunk a nyár slágere!
Két kávét iszunk naponta a férjemmel.A reggeli erős, dupla, nálam egycukros, pici tejszínhabos.Régebben sok habbal ittam, de a lányaim mindig leették róla a habot.Most már csak néha tejszínhaboznak, akkor is külön pohárba-hisz már "nagyok"!Én pedig annyira megszoktam, hogy csak pici hab jut nekem, már meg sem bírnám inni sok habbal.
A délutáni télen ugyanilyen, hogy legyen energiám követni a lányaim esti pörgését.
Esetleg valami extra, mondjuk nekem mindegy is, csak kávé legyen!
Nyáron, nagy melegben viszont jeges kávézunk.Hűsít, frissít, ráadásul még finom is.
Elkészítése egyszerű és gyors.
Félhosszú kávét főzök hozzá.
A pohár aljára 2-3 jégkockát dobok,rá egy gombóc fagyit, majd egy pici tejet.Ráöntöm a kávét.A tetejére tejszínhabot nyomok, megszórom mikor mivel: kakaóporral, fahéjjal, csokireszelékkel, vagy csokiöntet kerül rá.
Ha kicsit odafigyeltem volna és óvatosan öntöm a végén a kávét a pohárba, akkor látványnak sem utolsó, mert a tej és a kávé elkülönül.Ígérem egy ilyen kép is kerül ide hamarosan!

2010. június 28., hétfő
testarossa
A bellinihez hasonló, csak épp eperrel.
Bevallom a férjemnél és nálam is ez a nyerő.Nem vagyunk nagy pezsgő-fogyasztók, de az elmúlt pár napban -amíg lányaink a mamánál nyaraltak- ezzel kényeztettük magunkat.Ezzel is...
A lecsumázott epret megmossuk, pürésítjük botmixerrel.
A pezsgőspohár aljába eperpürét teszünk, ráöntjük a pezsgőt, fogyasztás előtt óvatosan fölkavarjuk.
Az eperpürét különlegessé tehetjük egy kis cukorral és fahéjjal.

bellini
Barackpűrés pezsgőkoktél,könnyen elkészíthető kényeztetés a párunknak, barátnős estékhez vagy csak úgy.
A barackot megmossuk, meghámozzuk,megszabadítjuk a magjától.A gyümölcsöt pürésítjük botmixerrel.
A pezsgőspohár aljára teszünk a barackpüréből, majd hűtött pezsgőt öntünk rá.Fogyasztás előtt óvatosan összekeverjük.

2010. június 27., vasárnap
bundás hús
Amint ígértem!
A tésztasaláta mellé gyakran készített burgonyás bundás hús.
Csirkemellet vagy pulykamellet felszeletelünk, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.
A burgonyás massza hozzávalói: 3 db. tojás
3 evőkanál liszt
3 evőkanál tejföl
3 db. kisebb nyers burgonya
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors, petrezselyem
A tojásokat felverjük, beletesszük a sót, borsot, apróra vágott petrezselymet, lisztet, tejfölt, hagymát, fokhagymát.Jól kikeverjük, majd nagy lyukú reszelőn belereszeljük a nyers burgonyát.Összekeverjük.
Kb. 70-80 dkg husihoz elég ennyi massza.
Olajat forrósítunk, a hússzeleteket először lisztbe, majd a burgonyás masszába forgatjuk és sütjük.
Ha már unod a rántott húst és a panírozást...egyszerű és különleges!

2010. június 24., csütörtök
túrógombóc
Eperszósszal vagy tejföllel és porcukorral.
Egyszerű és finom.
Ha ebédre túrógombóc lesz már reggel, persze csak a kávém után összekeverem a hozzávalókat:
1/2 kg túró
3 tojás
2 dl gríz
Keverés után hűtőbe teszem.Minimum egy-két órácskát pihenjen a hűvösön.
Vizet forralunk, pici sóval. A masszából gombócokat formázunk, beletesszük a forrásban lévő vízbe.Ha a gombócok feljönnek a víz tetejére, még 2-3 percet főzzük, majd kihalásszuk őket.
Sokan zsemlemorzsát pirítanak hozzá, én búzadarát szoktam.Olajban lepirítom a búzadarát, majd vízzel felöntöm.5 dl búzadarához kb 6 dl víz kell, lassan, apránként beleöntve.
A kifőzött gombócokat belerakjuk, beleforgatjuk a pirított zsemlemorzsába vagy grízbe és kész.
A nagylányom eperszósszal, a kicsi tejföllel és porcukorral szereti. Mi szülők mindenhogy.

2010. június 23., szerda
tésztasaláta
A családi kedvenc! Télen, nyáron, ünnepekre, hétköznapokra....mindig!
Megunhatatlanul finom!
A hozzávalók: 1 csomag/500 g. spagetti tészta
4 db. alma
30 dkg. csirkemellsonka
4 evőkanál majonéz
5 evőkanál ketchup
1 nagy és 1 kis doboz tejföl /450g. és 150 g.
1 kávéskanál oregánó
1 kávéskanál bazsalikom
1 kávéskanál rozmaring
3 csipet őrölt fehér bors
1 csapott teáskanál só
1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
10-20 dkg füstölt sajt
A bazsalikomot, oregánót és rozmaringot 1,5 dl vízben kifőzzük, majd hagyjuk kihűlni.
A tésztának forralunk sós, pici olajos vizet. Háromfelé törve kifőzzük.Nem túlfőzni!!Olaszosan "al dente" legyen a "pasta"-nk!
Egy nagy salátástálban elkészítjük a szószt: a tejfölt, a ketchupot, a majonézt, a lehűlt fűszeres levet -leszűrve- , a lereszelt vöröshagymát és fokhagymát, a sót és a borsot összekeverjük.
A salátaöntetbe belekeverjük a meghámozott, kimagozott, kis kockákra vágott almát,
a szeletelt, kockára vágott csirkemellsonkát és a kihűlt tésztát.
Ha nem vagyunk nagyon éhesek, érdemes 1-2 órára hűtőbe tenni.
Tálaláskor reszelt füstölt sajttal megszórjuk.
Én legtöbbször aszalt gyümölccsel töltött csirkemell vagy bundás husi mellé szoktam készíteni, de akár önmagában is finom.
A husikról egy későbbi bejegyzésben írok, mert külön fejezetet érdemelnek!

2010. június 22., kedd
cseresznyés lepény
Be kell vallanom Stahl-konyha rajongó vagyok.
Ez a recept a 2009-es tavasz-nyári Stahl magazinból származik.Most cseresznyével készítettem,de finom meggyel és almával is.És szerintem bármilyen gyümölccsel.
A tészta hozzávalói: 20 dkg vaj
20 dkg cukor
1 tojássárgája
2 tojás
1 vaníliarúd
1 és fél dl tejföl
22 dkg finomliszt
1 csipet só
1 kávéskanál sütőpor
negyed kávéskanál szódabikarbóna
A vajat a cukorral és a vaníliarúd kikapargatott belsejével robotgéppel összedolgozzuk.Hozzáadjuk a tojássárgáját, egyenként a tojásokat, majd a tejfölt. Ezután a sütőporral és szódabikarbónával összekevert lisztet is beledolgozzuk.
A tortaformánk -24 cm átmérőjű- aljába 5 dkg vajat teszünk, a 175 fokra előmelegített sütőben 1-2 perc alatt megolvasztjuk.Az olvasztott vajban elkeverünk 15 dkg barna cukrot, fél kávéskanál fahéjat, 3 evőkanál darált diót. Rászórjuk a kimagozott cseresznyét (vagy meggyet, vagy meghámozott,kimagozott,szeletelt almát) egyenletes rétegben.
A gyümölcsre tesszük a kikevert tésztát, szintén egyenletesen.
Kb. 1 óra 15 perc alatt sül meg. Ha nagyon sül a teteje letakarjuk alufóliával, vagy sütőpapírral, nehogy megégjen.
Sütés után 5 percig pihentetjük, szélénél körbevágjuk, kifordítjuk egy nagy tányérra. Én a tortaforma tetejére ráteszem a tányért és megfordítom, így a tányér alulra kerül, leemelem a tortaformát és gyönyörködöm a finomságban.Na nem sokáig....

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)