Kedves kis férjecském kedvence. Palócleves bármikor bármennyi jöhet!
Amikor még -valamikor régen- csak az ismerkedésnél tartottunk, anyukám ezt rakta az asztalra.
- Ez mi? -jött a "biztos ezt akarjátok velem megetetni" kérdés.
- Palócleves - szólt a magabiztos anyósjelölt.
Gundel János a leves megalkotója, Mikszáth Kálmán tiszteletére készítette, aki állítólag kétszer is szedett a levesből. A hagyományt követve ezt tette -és teszi azóta is minden alkalommal- az én párom is!
Azóta akárhányszor megyünk az anyóssá vált jelölthöz, a palócleves elmaradhatatlan.
Na és ez nem elég, itthon is gyakran kell főzni. Már-már olyan mint nagymamáinknál a húsleves...
A leves hozzávalói:
50 dkg hús - nálunk pulykamell, de készülhet sertéscombból, bárány húsból, ürü húsból
1 nagy fej vöröshagyma
pici olaj
4-5 darab közepes burgonya
1 üveg zöldbab, de készülhet friss zöldbabból is
1 gerezd fokhagyma
2-3 db. babérlevél
1 evőkanál liszt
2 dl tejföl
fűszerpaprika, só, bors, köménymag
Pörköltalapot készítünk - a vöröshagymát apró kockákra vágjuk, kevés olajon aranysárgára pirítjuk, beleszórjuk a fűszerpaprikát, pici vízzel felengedjük.
Beletesszük a kockára vágott húst, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük összezúzott fokhagymával, köménymaggal.
Külön megfőzzük a megtisztított, kockára vágott burgonyát, babérleveles, sós vízben.
Ha friss a zöldbab,megtisztítjuk és 2-3 cm-es darabokra vágjuk, megfőzzük, ha üveges zöldbabot használunk a levével együtt mehet a levesbe.
Amikor minden megfőtt összeöntjük a húst, a burgonyát és a zöldbabot, azzal a lével együtt, amiben főttek.
Tejfölös habarást készítünk - a lisztet elkeverjük a tejföllel, a leves levéből hozzáöntünk lassanként kb 2 dl-t, majd állandó keverés mellett beleöntjük a levesbe. Összeforraljuk, tálaljuk, fogyasztjuk.
Ha gyakorlott háziasszonyok vagyunk úgy is készíthetjük, hogy amikor már majdnem kész a husi, beletesszük a tisztított, kockára vágott burgonyát, a zöldbabot, ízesítjük, fűszerezzük,vízzel felöntjük, majd ha minden megfőtt tejfölös habarással sűrítjük.
Ennél a verziónál arra kell vigyázni, hogy minden megfőljön, de ne főljön szét.
Előttünk a példa: kétszer is lehet szedni!
2011. május 19., csütörtök
2011. május 4., szerda
gyros pitában
Már régóta terveztem, hogy kipróbálom, házi gyros házi pitában. A tervet sikeresen végre hajtottam, majd bezsebeltem az elismeréseket...és persze tele ettem magam - én is.
Gyakori "vendég" lesz nálunk a gyros, mert elkészíteni sem bonyolult.
Először is kis csíkokra vágjuk a húst -kb. 60 dkg-ot, csirkemellet vagy borjúhúst. Megszórjuk gyros páccal, egy kis olivaolajjal meglocsoljuk, a hűtőben állni hagyjuk.
Elkészítjük az öntetet is. 2 dl joghurtba belekeverünk 1 nagyobb gerezd zúzott fokhagymát, egy teáskanál apróra vágott kaprot, pici sót. Hűtőbe rakjuk.
Jöhet a pita készítés:
A pita tészta hozzávalói:
1 kg liszt
5 dl langyos víz
3 dkg élesztő
fél teáskanál cukor
egy teáskanál só
Az élesztőt belemorzsoljuk a cukros langyos vízbe. Összegyúrjuk a liszttel és a sóval. Ha nem elég lágy tésztát kapunk egy kis langyos vizet keverjünk még hozzá.
Letakarva kelesztjük egy órán át. Lisztezett kézzel 15 darab golyót formázunk a tésztából, negyed órát pihenni hagyjuk. Közben felforrósítjuk a sütőt 200 fokra.
A pihentetett golyókat fél-egy cm vastagságúra nyújtjuk, picit meglisztezzük a tetejüket, az először kinyújtott pitával kezdjük a sütést, sorban haladjunk. Fordítva rakjuk a tepsibe, tehát a kinyújtott tészta alsó fele most felülre kerüljön. Berakjuk a sütőbe, 2-3 perc múlva felpúposodik, ekkor megfordítjuk. Figyeljünk rá, mert hamar megsül. Ha kivesszük a sütőből takarjuk le konyharuhával, így puha marad.
A húst serpenyőben hirtelen megsütjük.
Az ízlés szerinti zöldségeket -lehet paprika, paradicsom, lila hagyma, uborka, saláta, retek- felszeleteljük.
A pita végét levágjuk, megtöltjük tetszőleges zöldségekkel, hússal, meglocsoljuk joghurtos szósszal és eszünk...

2011. május 1., vasárnap
Most Te is segíthetsz....
Mesi hívta fel a figyelmem Harcoskára.
Megosztanám mindenkinek, aki erre jár...
Most Te is segíthetsz....
Amit mi tudunk tenni Harcoskáért:Köszönöm, hogy megpróbáltok Ti is segíteni!!!
Megosztanám mindenkinek, aki erre jár...
Most Te is segíthetsz....
... azzal, hogy minél több emberhez eljuttatod ennek a Kisfiúnak a hírét! Fogjunk össze Harcoskáért!
Veres Csabika 2008. március 18-án látta meg a napvilágot, koraszülöttként. Születésekor 1130 gramm és 37 cm volt.
Idén betöltötte a harmadik életévét, és a mai napig nem evett és nem ivott még semmit a száján keresztül. Diagnózis nincs... Folyamatosan szondán keresztül mobil pumpával táplálják. A mobil pumpához a szerelék havi 25.000-30.000 Ft. Az otthoni fejlesztése alkalmanként 4.500-5.000 Ft között van. Nagyon sok mindenre szükség lenne a gyógyuláshoz, de három év költsége igen csak megterhelte a család kasszáját.
Létrehoztak Neki egy facebook oldalt (IDE KATTINTVA csatlakozhattok), hogy ezzel keressenek segítőket. Elsősorban nem pénzt gyűjtenek, hanem szeretnének találni egy orvost, aki felállítaná a diagnózist és el tudnának indulni a gyógyulás útján. Próbálkoztak bejutni a médiába, ezidáig hiába.

Amit mi tudunk tenni Harcoskáért:
- Csatlakozzatok a facebook oldalához, hogy minél többen megismerjék Őt. Soha nem lehet tudni, hogy melyikünk ismerőse figyel fel Rá, lehet, hogy Nálad van a megoldás...
- Ha van rá lehetőséged, akkor oszd meg ezt a bejegyzést a saját ismerőseiddel, küldd el e-mailen, terjeszd bármilyen formában, hogy a Kisfiú álma arról, hogy egészséges legyen, valóra válhasson...
- Ha anyagilag tudod támogatni Őket, akkor magánszemélyként Szabadi Szilvia néven van Erste Bankos számlaszámuk, ide akár 100 Forintot is átutalhatsz: 11600006-00000000-34974500
Ha cégen keresztül segítenél, akkor A Reménysugár a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért és a Betegekért Alapítvány keresztül tudtok támogatást nyújtani az alábbi számlaszámra: OTB BANK Rt. 11719001-20324043
BUDAPEST BANK Rt. 10103881-49133800-01000005. Nagyon fontos, hogy a megjegyzés rovatba tüntessék felé, hogy Veres Csaba részére külditek a pénzt, mert csak akkor kapják meg a támogatást, így célzottan viszont eljut hozzájuk. Veres Csaba neve mellett adjátok még meg a cég címét és adószámát a megjegyzés rovatban, s az alapítvány, igazolást fog küldeni a támogatásról és az így leírható az adóból. Aki alapítványon keresztül utal, kérem, e-mailen jelezze Harcoska anyukájának (szasa29@gmail.com), mert a későbbiekben tájékoztatnak mindenkit Csabika állapotáról, aki segít a gyógyulásban.
2011. április 17., vasárnap
húsvéti ajánlat
Húsvét közeledtével Krisztina - és az Ő konyhája - játékra invitált.
Én szabadon ajánlanám bárkinek, aki betéved hozzám és kedve van, játékra fel!
Még olyan túl sok recept közül nem válogathatok, azért egy húsvéti ajánló összejön belőle! :)
Kezdjük a menüt egy koktéllal, mivel itt az eperszezon, igyunk egy testarossa-t.
A nem éppen gyomorkímélő füstölt sonka helyett egy könnyed cukkini krémleves, majd a finom és megunhatatlan tésztasaláta, akár bundás hússal, akár aszalt gyümölccsel töltött csirkemellel. Ez utóbbi recept még nem szerepel a blogban, de hamarosan "jön"!
A desszert Magyarország kedvenc süteménye, a somlói galuska. Ha a sok tojás festés után nem marad időnk időigényes sütikre, akkor csak dobjunk össze egy bögrés mákost, erdei gyümölcs szósszal.
Legyen egy kis sós rágcsálni való is, sós rúd, amit nemrég parmezán sajttal szórva próbáltam ki, fenomenális!
Most már jólesne egy kávé, ha nagyon süt a nap, akkor egy jeges, ha hűvös húsvétunk lesz, akkor egy melange.
De azért együnk sonkát-tojást-tormát is!
A játék lényege:
Írj egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel! Az ünnepre való tekintettel javasolj 5-10 ételt bármilyen kategóriában, egy feltétel van, hogy a korábban már közzétett receptjeid közül válogass!
Ha megkapod a játékot, akkor kérlek küldd tovább 10 bloggernek! De a játékot szabadon is "elviheted" nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson!:)
Játékra fel!!!Én szabadon ajánlanám bárkinek, aki betéved hozzám és kedve van, játékra fel!
Még olyan túl sok recept közül nem válogathatok, azért egy húsvéti ajánló összejön belőle! :)
Kezdjük a menüt egy koktéllal, mivel itt az eperszezon, igyunk egy testarossa-t.
A nem éppen gyomorkímélő füstölt sonka helyett egy könnyed cukkini krémleves, majd a finom és megunhatatlan tésztasaláta, akár bundás hússal, akár aszalt gyümölccsel töltött csirkemellel. Ez utóbbi recept még nem szerepel a blogban, de hamarosan "jön"!
A desszert Magyarország kedvenc süteménye, a somlói galuska. Ha a sok tojás festés után nem marad időnk időigényes sütikre, akkor csak dobjunk össze egy bögrés mákost, erdei gyümölcs szósszal.
Legyen egy kis sós rágcsálni való is, sós rúd, amit nemrég parmezán sajttal szórva próbáltam ki, fenomenális!
Most már jólesne egy kávé, ha nagyon süt a nap, akkor egy jeges, ha hűvös húsvétunk lesz, akkor egy melange.
De azért együnk sonkát-tojást-tormát is!
2011. április 14., csütörtök
bögrés mákos erdei-gyümölcs szósszal
Bögrés mákos-a legegyszerűbb süti, elronthatatlan, kivéve, ha rossz a mák...
Egyszerű szósszal látványos is tud lenni, habár az én fotóimról lemaradt a mentalevél...úgy még szebb lett volna.
A sütihez:
1 bögre darált mák
1 bögre kristálycukor
1 bögre liszt
1 bögre tej
1 darab tojás
2 evőkanál olaj
1/2 csomag sütőpor
A hozzávalókat jól összekeverjük, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, 180 fokos sütőben sütjük.
Amíg sül a süti elkészítjük a szószt. 1/2 kg mirelit erdei gyümölcsöt 2 evőkanál mézzel összekeverünk, megszórjuk fahéjjal,összeforraljuk.
Ha megsült a mákos süti szeleteljük, tányérra tesszük, meglocsoljuk a szósszal és már ehetjük is!

2011. április 8., péntek
cseh krémes
Ünnepek alkalmával szoktam készíteni. Ilyenkor többféle süti kerül az asztalra és tudok olyat is sütni, ami másnapra puhul meg. Igen, ez a süti nagyon finom, csak egy hátránya van, egy napig kell rá várni. Ezt pedig Zsófi lánykám nem bírja kivárni, csak abban az esetben, ha addig ehet másmilyen sütit.
Cseh krémes:
Három tésztalapból áll, egy piskótalap és kettő kakaóslap.
A piskótalapot 4- 5 tojásból készítsük, a receptet már korábban leírtam ITT !!!!!
A kakaós lapok hozzávalói:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
10 dkg cukor
3 dkg kakaópor
1 tojás
fél csomag sütőpor
3 evőkanál tej
A hozzávalókat összegyúrjuk, kétfelé osztjuk, lisztezett munkalapon kinyújtjuk. Zsírozott, lisztezett tepsi hátulján megsütjük.
Amíg hűlnek a lapok elkészítjük a krémet:
7 dl tejben 7 kanál grízt és 1 csomag vaníliás cukrot sűrűre főzünk, hűlni hagyjuk.
Habosra keverünk 20 dkg margarint és 20 dkg porcukrot, majd jól kikeverjük a kihűlt "tejbegrízzel".
Ha a lapok is kihűltek összeállítjuk a sütit:
Alulra kakaós lap - krém - piskótalap - ismét krém - kakaós lap kerül a tetejére.
A kakaós lapokkal óvatosan bánjunk, mert könnyen törnek!
Már csak egy napot kell várni és szeletelhetjük, ehetjük!

2011. április 7., csütörtök
muffin
Szeretjük, mert finom, egyszerű, gyors.
Van egy alapreceptem, ezt összekeverem, utána jöhetnek a plusz hozzávalók.
- baracklekváros-csokidarabos
- almás-diós
- körtés-kókuszos
- mogyorókrémes
Nálunk ezek a nyerők.
Az alaprecept hozzávalói: 12 dkg vaj
15 dkg kristálycukor
2 db tojás
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
1-2 dl tej
Megolvasztjuk a vajat, belekeverjük a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojásokat. Ezután a lisztet és a sütőport is hozzákeverjük és végül a tejjel hígítjuk.
A tetszőlegesen kiválasztott hozzávalókat is belekeverjük. Ez lehet kakaópor, csokidarabok, aszalt gyümölcsök, dió, mazsola.
A muffin sütőt kibéleljük muffin papírral, belekanalazzuk a tésztát, 180 fokos előmelegített sütőben sütjük.

2011. március 15., kedd
somlói galuska
A várva-várt hosszú hétvégén családi ebédet szerveztünk. Eredetileg 14 fővel, de betegség miatt 11-re csökkent a létszám. Meg is maradt egy fél tepsi túrós-meggyes süti , ami kimondottan a távol maradt Lacinak készült. Másnap a kis családom, főleg Zsófi lányom és a férjecském áldozatot hoztak,elfogyasztották a maradékot.
A menüt a levessel kéne kezdeni, de most megfordítom a sort, a desszerttel kezdem. Mert megígértem...
Desszertnek a somlóit választottam, azt általában mindenki szereti, de ha valaki mégsem, akkor a túrós-meggyes már kipróbált receptem volt a családi összejöveteleknél. Végül is a somlói nyert, ha az elfogyasztott mennyiségben mérem.
Anyukámtól tanult tuti recept:
3 piskótalapot sütünk. Egy diósat, egy csokisat és egy simát. A piskótalap készítését korábban már leírtam, ITT !! 4-4 tojásból süssük a lapokat, a kakaóshoz 2-3 evőkanál kakaóport keverünk, a dióshoz 3-4 evőkanál darált diót. A lapokat, ha megsültek hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük az alapöntetet és a krémet.
Az alapöntet: 2 evőkanál kristálycukor
2 dl víz
1/2 rúd vanília kettévágva vagy 1 tasak vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
Ezeket összeforraljuk, ha forr beleöntünk fél deciliter jó rumot, vagy ha gyerekeknek is készül, akkor rumaromával helyettesítsük. Az alapöntetet is hagyjuk hűlni.
A krém készítése: 1,5 l tejet felteszünk forralni. Közben habosra keverünk 4 tojás sárgáját 4 evőkanál cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, majd 4 csomag vaníliás pudingport, végül 1/2 liter tejjel hígítjuk.
Ha forr a tej belekeverjük, sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, még forrón belekeverjük a 4 tojás fehérjéből 4 evőkanál cukorral felvert kemény habját. A krémet is hagyjuk kihűlni.
Elkészítjük a csokiöntetet is: 20 dkg kristálycukrot,
5 evőkanál jó kakaót,
2 dl vizet összeforralunk. Ha sűrűsödik keverünk bele -ízlés szerint- rumot vagy rumaromát, és 5 dkg vajat. Szintén hűlni hagyjuk.
Ha minden kihűlt egy magas falú tepsi aljára lerakunk
egy piskótalapot
meglocsoljuk alapöntettel
vaníliakrémmel megkenjük
megszórjuk durvára tört vagy darált dióval
megszórjuk mazsolával
következő piskótalap
alapöntet
vaníliakrém
dió, mazsola........
így rétegezzük, a tetejére vaníliakrém kerüljön, amit dióval megszórunk.
Hűtőbe tesszük, egy éjszakát állni hagyjuk.
Fogyasztáskor galuskákat szaggatunk, tejszínhabot nyomunk rá, csokiöntettel meglocsoljuk.
Én fagyis kanál segítségével tálalom és a receptből kihagyom a mazsolát....anélkül is finom!

2011. február 28., hétfő
vakondtúrás torta szilvával
Az első Vakondtúrás tortámat készítettem el még valamikor ősszel. Sőt, életem első Vakondtúrás torta-szeletét ettem ősszel.
Nem ez volt az utolsó szelet. Főleg így, szilvával extrázva. Egyszerű, látványos és finom.
A tészta hozzávalói: 4 db tojás
20 dkg cukor
1/2 rúd vanília kikapargatott belseje
20 dkg margarin
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
A tojásokat a cukorral, a vajjal és a vaníliával összekeverjük. Hozzákeverjük a lisztet és a sütőport, kivajazott tortaformába öntjük, 180 fokon megsütjük. Hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a tölteléket: 30 dkg kimagozott szilvát
3 evőkanál cukrot
1 csomag vaníliás cukor
1 tasak tortazselét 2 dl vízzel felforralunk, majd a szilvába keverjük. Hűlni hagyjuk.
A tortalapot félbe vágjuk, a tetejét morzsává aprítjuk.
Az aljára egyengetjük a kihűlt szilvát.
3 dl tejszínt kemény habbá verünk 1 csomag zselatin fix segítségével, hogy ne essen össze a hab.
5 dkg csokoládét lereszelünk, a tejszínbe forgatjuk.
Kupola alakban a szilvára halmozzuk, a morzsává aprított tortalapot a tetejére szórjuk, kakaóport szitálunk rá.
Így már csak a vakond hiányzik a közepéből....

2010. december 5., vasárnap
mézeskalács
Mióta gyerekeim vannak ismét izgalmasan telnek a decemberi ünnepek. Épp úgy, mikor még én voltam gyerek.
Szeretem az ünnepi illatokat, a mézes süti, a narancs, na és a forralt bor...
Tavalyelőtt mézeskalácsoztunk először. Akkor mézeskalács házikót készítettünk a családtagoknak a karácsonyfa alá. Tavaly mézeskalács-ovit az oviba. A kedves férjem szerint idén a Szegedi Dóm következik...
Tavaly sütöttünk először a Mikulásnak is mézeskalácsot. Egy pohár tej kíséretében kitettük az ablakba. Reggelre üres lett a kistányér és a pohár, a kis csizmákba pedig ajándékok kerültek.
Az idén is sütöttünk mézeskalácsot, Panna lánykám már alig várta, hogy hétvége legyen.Minden reggel megszámolta mennyit kell még aludni. Egyik reggel pedig azt mondta: Anya olyan jó volt tavaly is, amikor sütöttük a mézeskalácsot és kitettük az ablakba, olyan volt, mint egy varázslat , ahogy reggelre eltűnt!
A varázslathoz szükséges mézeskalács hozzávalói:
15 dkg méz
6 dkg barna cukor
5 dkg margarin
1 db tojás
25 dkg finomliszt
1 cs. sütőpor
1 citrom reszelt héja
fűszerek: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió
A mézet, a barna cukrot és a margarint mérsékelt tűzön, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Levesszük a tűzről, kihűtjük, majd belekeverjük a tojást.
A lisztet elkeverjük a sütőporral, a reszelt citromhéjjal és a fűszerekkel. Összedolgozzuk a mézes keverékkel.
Lisztezett munkalapon cipót formálunk belőle. Fóliába csomagoljuk, egy éjszakára hűtőben pihentetjük.
3-4 mm vastagságúra nyújtjuk, szintén lisztezett munkalapon. Tetszőleges formákkal kiszúrjuk, amíg a tészta el nem fogy. Nem túl közel egymáshoz sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk.
180 fokos sütőben megsütjük. Figyelni kell rá, mert rövid idő alatt megsül!
Hagyjuk kihűlni, majd díszítjük csokimázzal vagy cukormázzal.
A cukormázhoz 1 tojás fehérjét összekeverünk 20 dkg porcukorral, pici lyukú nyomózsákba, ennek hiányában zacskóba vagy tölcsérré formázott sütőpapírba töltjük, amire pici lyukat vágunk. Így rajzolhatunk a mézeskalács formákra.
Díszíthetjük még dióval, mandulával mazsolával, de ezeket sütés előtt kell rárakni.
Másnapra megpuhul. Sokáig eltartható, habár nekünk ez még sosem sikerült....!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)